Amikor fizikailag gyenge vagy, akkor erősödsz meg mentálisan!

Több mint fél éve nem tudok futni. Őszintén szólva, az elején rohadtul zavart. Minden nap szenvedtem. Csak arra tudtam gondolni, mi az, ami hiányzik, mi az, amit nem tudok megcsinálni. Tisztában voltam vele, hogy ez nem a jó hozzáállás, de nem tudtam kimászni ebből a gondolatcsapdából.  Közben teltek a hetek, a hónapok. A depresszió és kilátástalanság nem volt opció, se a legitimizált lazsálás. Az nem én lennék.  Így szép lassan elkezdtem arra fókuszálni, hogy mi az, amit így is meg tudok csinálni. Rá kellett jönnöm, hogy elég sok minden! Hetente feladatot adtam magamnak. Amit meg is próbáltam a legjobban elvégezni. Nem tudhatom, mit hoz a holnap. Nem tudhatom, hogy fogok-e tudni futni valamikor. Versenyezni. Úgy, mint régen. De erre most nem gondolok. Egy feladat van, ami mindig is volt és mindig is lesz: abból a helyzetből kell kihozni a legjobbat, amiben vagyok. A „mi lenne ha” gondolkodásmód zsákutca. Egy opció van: a jelenben élni, élvezni minden kis mozdulatot, minden kis sikert. A holnap bizonytalan.  A ma elvégzett edzés, a kellemes fáradtság, az elégedettség, az érzés, hogy egészséges és fitt vagyok – egyes testrészeim kivételével  -ez az, ami minden nap elégtételt ad. Mindeközben nem hazudok magamnak, nem képzelem, hogy minden rendben. Nem vagyok túlzottan optimista, és nem reménykedek olyasmiben, aminek az esélye valószínűtlen. Vannak dolgok, amelyeken nem tudok változtatni, így nem marad más, mint sztoikusan elfogadni, hogy azokon aggódni sem érdemes. Viszont számtalan terület van, amelyeken így is tudok fejlődni.  Egyedül erre fókuszálok. Végzem a munkát. Teszem a dolgom. Nem agyalok feleslegesen. Ha valamikor úgy alakul, én fitt és erős leszek újra felvenni a fonalat. Ha nem, akkor azzal a tudattal élek, hogy én akkor is mindent megtettem. Magamért. Az egészségemért. Az álmaimért. Másként nem is lehet. Ez az egyedüli járható út.

Heti mentális feladat: csak arra fókuszálni, amit az ellenőrzésünk alatt tudunk tartani.  Rengeteg energiát pazarolunk el olyan dolgokon aggódva, amelyekre nincs is befolyásunk. Ha kiszűrjük ezeket a felesleges stressz forrásokat, sokkal több energiánk marad másra, a fontos dolgokra. Éljünk a jelenben, ne aggódjunk a jövőn. Élvezzük az adott percet, koncentráljuk az adott feladatra.

Fizikai feladat: tolódzkodás. A spártai és a többi akadályversenyen is gyakran van „tricepsbar”, vagyis párhuzamos korláton kell végighaladni, amihez erős karok, erős csukló, erős váll szükséges. Ez nem tartozik a legnehezebb feladatok közé, mégis jó gyakorolni, mert a technika is fontos! Minél gyorsabban és kevesebb erőfeszítéssel oldjuk meg ezt az akadályt, annál több energiánk marad a többire. Erre a tolódzkodás egy szuper gyakorlat, és viszonylag gyorsan lehet fejlődni. Feltéve, hogy elég rendszeresen gyakoroljuk. Minden egyes edzésen végezzünk legalább 50 db-ot, akkor is, ha ehhez 10 sorozat kell. Akinek már jól megy, lehet nehezíteni: extra súllyal, emelt lábakkal, vagy gyűrűkön végezve!